A babák már az anyaméhben álmodnak

Léna | 2019.03.25
Az anyaméhben még minden nyugalmas: a magzat alszik, és közben szép csöndben cseperedik. De mikor kezd el álmodni? Ennek a kérdésnek jártak utána német kutatók – juhembriók segítségével.
 
A jenai egyetem kutatója, Karin Schwab és csapata kiderítette, hogy az állatok agya százhat nap után kezd el olyan jellegzetes és rendezett jeleket leadni, amelyeket álomként lehet értelmezni.
Lehet, hogy kissé elrugaszkodottnak tűnik egy birka agyából az emberére következtetni, és ezen kívül még álmokat is felismerni, de a juh agya az első hónapokban igen hasonlóan fejlődik, mint az emberé
Mivel azonban a birkák százhatvan nap vemhességet követően jönnek a világra, és nem kétszáznyolcvan nap után, mint az ember, így a juhembrió százhat napos fejlődési stádiuma egy héthónapos emberi magzaténak felel meg.
Ez a rendezett és koordinált agyi tevékenység már jóval azelőtt felbukkan, hogy a magzaton megfigyelhető lenne az álomszakaszok alatt jellemző szemmozgás – írták a kutatók. Az alvás nem a nyugvó agyból jön létre, és szakaszai aktívan szabályozott folyamatok révén alakulnak ki.
  
Miről álmodnak a kisbabák?
Mivel a babák látása és képességei korlátozottak, szinte lehetetlen elképzelni, hogy az újszülöttek álmodjanak. De mi mindannyian álmodunk éjszakánként, és a kisbabák többet álmodnak, mint a felnőttek – annak ellenére, hogy a kicsik látásérzékelése és a beszéde még nem fejlett. Álmukban fényeket, színeket, életlen képeket látnak, illatokat éreznek, és zajokat hallanak – tehát azokat a dolgokat látják viszont álmukban, amelyek őket ébrenlétük során stimulálják.
Címkék:

Hozzászólások

A várandós anyukák legfontosabb bőrápolási tennivalói

A várandós anyukák legfontosabb bőrápolási tennivalói

Zsírosodás, striák, pigmentáció az arcon - ezek a leggyakoribb panaszok.

Ezt jelentik a rövidítések a magzati ultrahang leleten

Ezt jelentik a rövidítések a magzati ultrahang leleten

Segítünk értelmezni a leggyakoribb rövidítéseket!

Emberöléssel vádolnak egy nőt, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

Emberöléssel vádolnak egy nőt, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

A lövöldözés egyetlen igazi áldozata a magzat volt!

A koraszülés esélyét csökkenti a kiegyensúlyozott, egészséges étrend

A koraszülés esélyét csökkenti a kiegyensúlyozott, egészséges étrend

Az egészséges ételek rendszeres fogyasztása sokkal fontosabb, mint az egészségtelen ételek kizárása.

Vizelettartási gondok a terhesség alatt?

Vizelettartási gondok a terhesség alatt?

Nem kell megijedni!

A várandós nők az állóképesség bajnokai

A várandós nők az állóképesség bajnokai

Minderre a Tour de France kerékpárverseny elemzésével jöttek rá!

Nyáron vagy várandós? Akkor számíts ezekre a dolgokra!

Nyáron vagy várandós? Akkor számíts ezekre a dolgokra!

Nézzük, mire kell fokozottan ügyelned a kánikulában

51 évesen még egyszer anya akart lenni: 68 éves férjével várják kisbabájukat

51 évesen még egyszer anya akart lenni: 68 éves férjével várják kisbabájukat

Mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe…

Tanácsok, hogy a várandósság ne legyen terhes

Tanácsok, hogy a várandósság ne legyen terhes

Életünk legszebb időszakában annyi minden bezavarhat.

Szabad-e várandósan napozni?

Szabad-e várandósan napozni?

Már volt szó a napsütés pozitív hatásairól, illetve a kisbabák napoztatásáról, most viszont kifejezetten a pocakkal történő napozás, szoláriumozás és fürdőzés előnyeire és hátrányaira térünk ki.