Kathy Beitz vak, most először láthatta a kisfiát egy szemüvegen keresztül a reakciója magával ragadó

Admin | 2015.02.04


A 29 éves amerikai Kathy Beitz gyerekkorában veszítette el a látását, nemrég azonban egy speciális szemüvegnek köszönhetően lehetősége nyílt arra, hogy láthassa újszülött kisfiát. Az eseményről videofelvétel is készült, amit közel három millióan láttak már.



A videón Kathy arról beszél, hogy még soha nem látott csecsemőt, majd meghatódva mondja, hogy szavakat sem talál arra, hogy az első baba, aki lát, a saját kisfia. A nő egy örökletes betegség, a Stargard-szindróma miatt veszítette el a látását. A betegség az ideghártyát támadja meg, érinti a látótér közepét és az éleslátást is befolyásolja. Kathynek a perifáriás látása ugyan megmaradt, ám jogilag vaknak nyilvánították.


A szemüveget az eSight készítette, és egy beépített videokamerát tartalmaz, amelynek képeit a szem előtt közvetlenül elhelyezkedő, nagy felbontású képernyőkre vetíti. A kontrasztot, a fényerőt, az árnyékokat az egyéni igényekhez lehet igazítani, a módszerrel pedig sokkal többet lehet érzékelni a külvilágból, mint a saját szemmel – mondta a cég szóvivője, Taylor West.


Nos, mi ilyenkor nagyon örülünk, hogy ennyit fejlődött a technika és a tudomány...



Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről? Figyeld a Facebook oldalunkat, vagy csatlakozz a Babamama.hu csacsogó csoportjához! 


Forrás: pozitivnap.hu

Címkék:

Hozzászólások

Első szülés, négy gyerek - Négyesikrek születtek Debrecenben!

Első szülés, négy gyerek - Négyesikrek születtek Debrecenben!

A három lány és a kisfiú 1230 és 1750 gramm közötti súllyal született, valamennyien egészségesek.

Ha tehetetlennek érzed magad, mert nem érted, mit akar a pici babád, figyelj ezekre a jelekre. Segíteni fognak!

Ha tehetetlennek érzed magad, mert nem érted, mit akar a pici babád, figyelj ezekre a jelekre. Segíteni fognak!

A testbeszéd nagyon sokat elmond arról, hogy hogyan érzi magát a gyermek.

Ezzel a rettenetes üzenettel együtt találták a lépcsőn az újszülöttet

Ezzel a rettenetes üzenettel együtt találták a lépcsőn az újszülöttet

Ezzel az üzenettel együtt találták a lépcsőn az újszülöttet

Érkezik a K-vitamin utánpótlása

Érkezik a K-vitamin utánpótlása

Összesen 58 200 doboz várható a napokban

Kezdő szülők legnagyobb kérdése: hogyan kell a babát tartani?

Kezdő szülők legnagyobb kérdése: hogyan kell a babát tartani?

Banális problémának tűnik, mégis óriási aggodalmat okozhat, ha az első gyermeked születése után

A szervezeted számára a szoptatás extra igénybevétel

A szervezeted számára a szoptatás extra igénybevétel

Az élet minden szakaszában fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás, de a szoptatás alatt pláne.

Ez a 10 dolog nélkülözhetetlen a kisbaba körül

Ez a 10 dolog nélkülözhetetlen a kisbaba körül

Mi az, amit mindenképp vegyünk meg neki?

Melba, Mogyoró, Bájron, és persze, hogy megjelentek a Deneriszek is

Melba, Mogyoró, Bájron, és persze, hogy megjelentek a Deneriszek is

2019-ben eddig ezek a keresztnevek váltak hivatalossá. Itt a lista a visszautasítottakról is. Hogy tetszenek?

Születésekor két hetet jósoltak az orvosok ennek a kisfiúnak, de ő rácáfolt!

Születésekor két hetet jósoltak az orvosok ennek a kisfiúnak, de ő rácáfolt!

Most töltötte be az ötödik életévét.

Különleges zenével fejleszthető a koraszülöttek agya!

Különleges zenével fejleszthető a koraszülöttek agya!

Újszülöttek számára írt zenével serkentik a koraszülöttek agyának fejlődését svájci kutatók, akik bizonyították, hogy jobban fejlődnek az ilyen zenét hallgató koraszülöttek neurális hálózatai, különösen az a hálózat, amely az érzékelésben és észlelésben játszik szerepet.