Így vágd le a kisbabád körmét!

Léna | 2019.01.25
A körömápolás már csecsemőkorban is nagyon fontos. Sok szülőnek okoz gondot behatárolni azt az időszakot, amikortól már levághatja újszülött gyermeke kis körmeit, továbbá hogy ezt miként tegye meg, hogy szakszerű legyen?
Pontosan nem határozható meg az az idő, amikortól vágnunk kell az újszülöttek körmeit. Ugyanúgy, ahogy a felnőtteknél is változó, kinek milyen gyorsan nő a körme, ez a csecsemőknél sincsen másként. 3-6 hetes korig nem ajánlott levágni a babák körmét, akkor lehet elkezdeni az első körömvágást, mikor már akkorára megnőtt, hogy megkarmolhatja magát vele.
  
Pici babáknál célszerű a köröm vágását alvás közben végezni. Pár hónapos babáknál nyugodt időszakot kell választani a körömápolásra, például az esti mesével nagyon jól el lehet a baba figyelmét terelni. A körömolló használata pici babák esetében fokozott odafigyelést igényel, mivel még nagyon mozgékonyak, izgágák.
Léteznek kimondottan kisbabáknak szánt ollók. Ezeknek lekerekített a végük, ezáltal az élük és a lapjuk is elég vastag, ezáltal nehéz velük dolgozni.
Bőrvágó ollóval egyszerűen le tudjuk vágni a csecsemő körmét, ezeknek az élei ugyanis vékonyra és élesre vannak lecsiszolva. Sokkal jobban hozzá lehet férni az icipici körmökhöz, viszont élessége miatt jobban kell vele vigyázni.
Amire mindenképpen oda kell figyelni, hogy az alulsó bőrredő mennyire van ránőve a körömre. Semmiképpen sem szabad belevágni a körömhöz tapadó bőrbe, ezzel ugyanis a kórokozók és kosz köröm alá jutását, ezáltal különféle bőr, körömbetegséget és gyulladások kialakulását idézhetjük elő. Ha levágjuk a körmöt, fontos, hogy ne maradjanak éles kis részek, mert azzal a baba az arcát szintén össze tudja karmolni. Ennek kiküszöbölésére ajánljuk a tömbreszelő használatát, ezek közül is a finomabb buffereket.
Ha egymás után több gyerek körmét vágjuk, a két gyerek között fertőtleníteni kell az ollót. Nagyobb gyerekeknél érdemes a körmöt reszelni is, vagy esetenként a reszelő ki is tudja váltani az ollót.
Címkék:

Hozzászólások

Fáj a pici poci! Hogyan segíthetünk?

Fáj a pici poci! Hogyan segíthetünk?

Az első gyermek megszületése után sok szülő tanácstalanul áll a síró csecsemő kiságya mellett, vagy dajkálja naphosszat, hogy a nyűgös kicsit megnyugtassa. A sokat síró, hasfájós csecsemőknél felmerül a kólika gyanúja, ám a kezdő szülők gyakran nem tudják, hogy ez pontosan mit is takar, és hogyan le

Megrázni egy kisbabát? Soha!

Megrázni egy kisbabát? Soha!

A legtöbbünknek még a gondolat is felháborító. De előfordul, hogy valaki, mit sem sejtve, nem indulatból, csupán játékból tesz ilyet. Ez nagyon veszélyes.

A szülés utáni aggódás 5 lépcsője

A szülés utáni aggódás 5 lépcsője

Teljesen normális, ha ezek a gondolatok felmerülnek benned.

Több furcsa jelenséget is megfigyelhetünk a csecsemőknél

Több furcsa jelenséget is megfigyelhetünk a csecsemőknél

A világ legtökéletesebb lényei! A szülők is meglepődnek a picik különös dolgain.

Kezeljük, vagy ne kezeljük a születési anyajegyeket?

Kezeljük, vagy ne kezeljük a születési anyajegyeket?

Ezeknek az anyajegyek fényes vörösek vagy zúzódásszerűek, s nem sokkal a baba világrajötte után jelentkeznek.

Hányszor, hogyan, mikor? - Pelenkacsere 1 X 1

Hányszor, hogyan, mikor? - Pelenkacsere 1 X 1

Látszólag egyszerű kérdések. Vagy mégsem?

Az újszülött látogatás kötelezően betartandó szabályai

Az újszülött látogatás kötelezően betartandó szabályai

A legnagyobb tapintatlanság megszegni ezeket a szabályokat.

Létezik, hogy alacsony az anyatej tápértéke?

Létezik, hogy alacsony az anyatej tápértéke?

Egy rendre visszatérő kérdés, mely a kismamák jelentős többségét foglalkoztatja.

Rendnek kell lenni - a névadásnál is!

Rendnek kell lenni - a névadásnál is!

Az adható nevek listája havonta átlag 15 névvel bővül.

Csodálatos fotókon a születés első pillanatai

Csodálatos fotókon a születés első pillanatai

Megindító fotók a szülésről és a babák első perceiről a földi életben