A pszichológus segít a gyermekáldásban?

Admin | 2017.04.15


Mennyire jellemző Magyarországon, hogy az emberek pszichológus segítségét kérik egy ilyen helyzetben?



H.V. Magyarországon a fogamzási problémákkal küzdő párok, illetve egyedülálló nők közül sokan úgy érzik, hogy választaniuk kell aközött, hogy testi, vagy lelki támogatást vesznek igénybe. Gyakran tapasztaljuk, hogy a meddőségi klinika ajtaján átlépve már feladják a reményt, hogy saját maguk is tehetnek valamit a sikeres gyermekvállalás érdekében, hiszen sokszor nehéz hónapok, évek vannak a hátuk mögött, és már nehezen tudják elképzelni, hogy Ők maguk is befolyásolhatják saját sorsukat, történetüket. Emellett sokan azt is nehezen élik meg, hogy intimitásukba, termékenységükbe sok szakember betekintést nyer, és talán ezért is nehéz számukra vállalni, hogy még egy embert beengedjenek ebbe a körbe. Más kérdés, hogy a meddőségi központok sem feltétlenül nyitottak annak az irányába, hogy pszichológus is dolgozzon a szakmai csoportban, pedig a külföldi tapasztalat is azt mutatja, hogy erre nagy szükség lenne.



Külföldön nyitottabbak a fogamzási problémával küzdő párok a pszichológiai támogatás irányába?



H.V. Külföldön inkább a szakmai csoportok nyitottsága tapasztalható, hiszen egyre több kutatás támasztja alá, hogy a pszichés támogatás, konzultáció, és csoportos foglalkozások növelik a sikeres gyermekvállalás esélyét. Ennek ellenére több országban, például Svédországban és Hollandiában is tapasztalható, hogy a párok jelentős része nem anyagi, hanem lelki okokra hivatkozva lép ki az IVF programból, hiszen egy idő után nem tudnak megküzdeni a helyzetből fakadó bizonytalansággal, ugyanakkor a pszichológiai konzultáció gondolatát elutasítják. Magyarországon inkább az a tapasztalat, hogy vagy pszichológus segítségét kérik a fogamzási problémával küzdők, vagy IVF központot keresnek fel, a kettő együtt ritkán valósul meg.





Milyen érzésekkel ülnek be a gyermekre vágyó párok az első találkozásra?



S.Á. Úgy látom, hogy a legtöbben bizalmatlanul ülnek be hozzánk, hiszen még nincs tapasztalatuk ilyen téren, ezért sokan úgy érzik, hogy a pszichológussal történő konzultáció plusz egy kör a kivizsgálások hosszú folyamatában. A közös alkalom végére azonban nagyon gyakran felszabadultakká válnak, kinyílnak, és rájönnek arra, hogy mennyire fontos része az egész folyamatnak az, ha a lelküket is felkészítik, nemcsak a testüket.  Ez nemcsak a saját pszichés jóllét szempontjából fontos, hanem ma már a kutatások alapján az is kiderült, hogy a fokozott stressz akár egy évvel is kitolhatja a sikeres gyermekvállalás időpontját, márpedig aki évek óta vágyik gyermekre, az pontosan tudja, hogy akár a havonta jelentkező menstruáció időpontja is milyen fokozott lelki megterhelést jelent.



Milyen speciális csoportok léteznek a fogamzási problémákon belül?



S.Á. Én főként azokkal a párokkal, illetve egyedülálló nőkkel találkozom, akik idősebbek, egyedülállóak, donációs programban vesznek részt, vagy valamilyen speciális nehézségük van. Egy meddőségi programban részt venni sosem könnyű, hiszen a vágyott baba nem intim körülmények között fogan meg, hanem sok kivizsgáláson és beavatkozáson kell keresztülmenni, de ezeknek a speciális csoportoknak talán még nehezebb a helyzetük. Az Ő számukra különösen fontos a lelki támogatás ahhoz, hogy végigcsinálják ezt a hosszú programot. 



Férfiak, vagy nők jelentkeznek gyakrabban?



S.Á. Egyértelműen nők jelentkeznek, azt látjuk, hogy ha a férfiak is igénybe veszik a konzultációs alkalmat, akkor sokszor a párjuk kérésére, kívánságára ülnek be. Nagyon ritka az, amikor egy férfi idejön, és el meri mondani a problémáját, ehhez hatalmas bátorság szükséges az adott kulturális feltételek mellett. Még mindig az a felfogás látszódik, hogy egy férfinak egyedül kell megoldani a lelki problémát, még akkor is, ha kiderült a vizsgálatok során, hogy férfi meddőség áll a gyermektelenség hátterében. Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy a férfiak számára is súlyos teher, ha kiderül, hogy miattuk nem fogan meg a várva-várt gyermek, emiatt önértékelési problémájuk alakulhat ki, és az addig jól működő szexuális élet és a párkapcsolat egyensúlya is zavart szenvedhet.





Miben segíthet egy pszichológus?



S.Á. Ha a folyamatokat nézzük, akkor nagyon fontos a befogadás, elfogadni az újat, fontos a szülővé válás, a szülő-gyermek kapcsolat tudatosítása. Ilyenkor sokszor visszanyúlunk a régmúlthoz, hogy a páciens gyerekként hogyan élte meg a szülővel való kapcsolatot, mik azok a részek, amik beépültek az életébe, mi az, amit szívesen tovább visz, és amit nehezen tudott elfogadni. A mi feladatunk, hogy egy olyan tükröt tartsunk, amiben meg tudja találni saját erőforrásait, és olyan támogatást nyújtsunk, ami mellett képes feldolgozni a múlt eseményeit. Ez abból a szempontból is nagyon fontos, hogy jövendőbeli édesapaként és édesanyaként biztos alappal tudjanak indulni egy szülő-gyerek kapcsolatba. Fontos a párkapcsolatban létrejött szokások, esetleg problémák realizálása is, bár sokan úgy jönnek ide, hogy nem akarnak a múlttal, régi dolgokkal foglalkozni, azonban a tapasztalat az, hogy ha ezeket a régi sérelmeket elzárják magukban, akkor ez hátráltatni fogja az Ő teljes felszabadulásukat, befogadóképességüket akár szimbolikusan a baba befogadását is megnehezíti.  



Milyen terveink vannak a jövőben?



S.Á. A célkitűzéseink közé tartozik, hogy a fogamzási problémával küzdők felismerjék, hogy ez a nehéz helyzet igenis alkalmat ad arra, hogy saját maguk és párkapcsolatuk is fejlődjön. Ehhez persze az szükséges, hogy a párok is tudjanak arról, hogy miben tudunk segíteni, ne féljenek tanácsot kérni, a folyamatok során felmerülő kérdéseket pedig merjék megbeszélni. A közeljövőben indítunk egy speciális fogamzási problémával küzdő nők számára induló csoportot is, ahol a gyermekre vágyók egymással találkozva kicserélhetik tapasztalataikat, megbeszélhetik félelmeiket, pozitív megerősítést kaphatnak egymástól, és lelkileg is megnyílhatnak a gyermekáldás felé. Emellett reményeink szerint a közeljövőben elérhetővé válik egy speciális relaxációs hanganyag is a pácienseink számára, amelyhez hasonló a külföldi tapasztalatok alapján nemcsak az IVF program nehézségeivel való megküzdésben, hanem az eredményesség növelésében is fontos segítséget jelenhet.



 



Tetszett a cikkünk? Ajánljuk figyelmedbe sikertörténeteinket is!



Soha nem késő átélni: Anya vagyok!

A kitartás meghozza gyümölcsét!

Egy gyermekáldás története

Első kézből tudom, milyen éveket várni egy gyermekre

Endometriózisom volt, most gyermeket várok

Mirtill története: gyermekáldás endometriózis után

POF sikersztori – Mindig van remény!



 



Forrás:



Dr. Süli Ágota, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet pszichoterapeutája

Higi Vera, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet pszichológusa

Címkék:

Hozzászólások

Meddőség vagy secunder meddőség - sokan nem ismerik a fogalmat

Meddőség vagy secunder meddőség - sokan nem ismerik a fogalmat

Sajnos minden negyedik párt érinti a meddőség.

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Meglepően pontos!

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Az otthonaink és ételeink is tele vannak ezekkel

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

A megkérdezett nők harmada azért nem vállal gyermeket, mert nem talál megbízható partnert.

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

Az idősebb apák babáinál nagyobb a koraszülöttség, a halva születés, az alacsony születési súly kockázata,

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Mostantól hivatalosan is tudjuk, hány gyermekünk születhet egy élethossz alatt - természetesen csak elméletben és átlagban.

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

A havi vérzés nem biztos támpont a termékenység szempontjából.

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Egy állítás, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. A finneket hozzák fel példaként.

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Több banknál már eldöntötték, hogy adnak babaváró támogatást júliustól, mások még a szabályozás részleteire várnak.

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Azok, akik családtámogatás fejében vállalnak több gyereket, sajnos könnyen szorult helyzetbe kerülhetnek. Mit lehet tenni a secunder meddőség ellen?