Egyenlőtlen esélyek

Admin | 2017.04.13


Egy olasz pár küzdelme egészséges gyermekükért



Az ESHRE (Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság) közleménye alapján az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012. augusztus végén jóváhagyta egy olasz pár keresetét, akik Preimplantációs Diagnózist szerettek volna alkalmazni születendő gyermekükön, azonban a törvény nem adott erre lehetőséget.



Rosetta Costa és Walter Pavan egy olasz pár, akik Rómában élnek. Eddig egyetlen gyermekük született 2006-ban, akiről kiderült, hogy cisztás fibrózisban szenved. Ekkor tudták meg, hogy genetikailag mindketten tünetmentes hordozói ennek a gyógyíthatatlan betegségnek. Amikor 2010-ben kiderült, hogy Rosetta újból gyermeket vár, a tesztek kimutatták, hogy a magzat szintén cisztás fibrózisban szenved, ezért a pár a terhesség megszakítása mellett döntött.



Rosetta és Walter most IVF program segítségével szeretnének gyermeket vállalni, hogy ezáltal az embriót genetikailag szűrni tudják a betegségre még azelőtt, hogy visszaültetnék az anyaméhbe, azonban mindezidáig erre nem lett volna lehetőségük. A programban való részvétel az olasz törvények alapján ugyanis csak olyan párok számára engedélyezett, akiknél meddőségi probléma áll a háttérben, illetve ahol a férfi valamilyen szexuálisan átvihető betegséget, például HIV vírust, illetve hepatitis B, vagy C vírust hordoz, ezért IVF programra van szükség ahhoz, hogy kiküszöbölhetővé váljon a fertőzés.



2010. január 13-án a Salernói Bíróság első ízben engedélyezte egy nem steril, muszkuláris atrófiát hordozó pár esetében a Preimplantációs Diagnózis alkalmazását, ez azonban napjainkig egyszeri esetnek számított.



A bíróság most jóváhagyta Rosetta Costa és Walter Pavan keresetét a 8-as számú cikkre hivatkozva (jog a magán és családi élethez), ugyanis a pár azzal érvelt a bíróságon, hogy csak olyan módon születhet egészséges gyermekük, ha minden esetben természetes úton történik a fogantatás, és folyamatosan elvetetik a betegséget hordozó gyermekeket. Ezáltal diszkriminálják őket a steril párokkal, illetve szexuálisan átvihető megbetegedést hordozó férfiakkal szemben.





Magyarországon engedélyezett az embrió genetikai vizsgálata



„Magyarországon az egészségügyről szóló törvény az 1998-as hatálybalépése óta meghatározza, hogy az embriókkal mely kutatások, vizsgálatok és beavatkozások végezhetőek. Az idők során a törvényhely többször változott, teret engedve a tudomány új vívmányainak. Ennek köszönhető, hogy ma már engedélyezett az a vizsgálat, amelyet az embrió beültetésre való alkalmasságának megállapítása érdekében végeznek. A törvény azt is engedélyezi, hogy magának az embriónak a sejtjeit is szétválasszák  a vizsgálat során, a születendő gyermek valószínűsíthető megbetegedésének a megállapítása érdekében.



Ezek a változások alapozták meg a preimplantációs genetikai vizsgálatok megengedhetőségét. Az Egészségügyi Minisztérium 2009-ben adta ki részletes állásfoglalását, és határozta meg, hogy pontosan mely vizsgálatok végezhetőek el, és mely esetekben kérhetik a gyermekvállalás előtt álló párok a vizsgálat elvégzését.



A magyar jogi szabályozás tehát biztosítja, hogy az eljárás segítséget nyújtson azoknak, akik a születendő gyermekük életminőségét súlyosan befolyásoló örökletes betegségeket szeretnék kiszűrni, viszont ésszerű korlátokat is felállít, kizárva azt, hogy a szülők csupán az általuk preferált tulajdonságú gyermek születéséhez kérhessenek segítséget.”tudhattuk meg Dr. Illés Blanka jogásztól.



Magyarországon 2012 februárjában jött a világra a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet segítségével az első, speciális Preimplantációs Genetikai Vizsgálattal (PGD), úgynevezett micro-array CGH módszerrel vizsgált embrióból született kisbaba Magyarországon. Dr. Vereczkey Attila, a meddőségi központ vezetője szerint ez a technológia igazi áttörésnek számít hazánkban, és már külföldről is érkeznek olyan páciensek, akik szeretnék igénybe venni ezt a módszert.



„A célunk nem az, hogy tökéletes, úgynevezett „designer babyk” szülessenek a segítségünkkel, hanem, hogy olyan férfiak és nők is szülővé válhassanak, akik esetleg már több IVF programban is részt vettek, vagy a reménybeli édesanya több vetélésen esett át, illetve előrehaladottabb életkoruk, vagy férfi meddőség miatt kisebb esélyük nyílik a gyermekvállalásra. A micro-array CGH technológia segítségével az embriók már egyetlen IVF ciklus alatt vizsgálhatóak, és a módszernek köszönhetően csak a kromoszóma számbeli rendellenességektől mentes embriókat ültetjük vissza az anyaméhbe.



Speciális csoportba tartoznak azok a gyermekre vágyó párok, akik valamilyen meghatározott genetikai betegség, például a már említett cisztás fibrózis hordozói, s emiatt nem mernek gyermeket vállalni. Az ő esetükben egy kolaboráció segítségével tudunk segíteni, hogy ezeknek a pároknak is esélyük nyíljon az egészséges és biztonságos gyermekvállalásra” – nyilatkozta Dr. Vereczkey Attila.

Címkék:

Hozzászólások

Meddőség vagy secunder meddőség - sokan nem ismerik a fogalmat

Meddőség vagy secunder meddőség - sokan nem ismerik a fogalmat

Sajnos minden negyedik párt érinti a meddőség.

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Meglepően pontos!

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Az otthonaink és ételeink is tele vannak ezekkel

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

A megkérdezett nők harmada azért nem vállal gyermeket, mert nem talál megbízható partnert.

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

Az idősebb apák babáinál nagyobb a koraszülöttség, a halva születés, az alacsony születési súly kockázata,

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Mostantól hivatalosan is tudjuk, hány gyermekünk születhet egy élethossz alatt - természetesen csak elméletben és átlagban.

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

A havi vérzés nem biztos támpont a termékenység szempontjából.

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Egy állítás, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. A finneket hozzák fel példaként.

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Több banknál már eldöntötték, hogy adnak babaváró támogatást júliustól, mások még a szabályozás részleteire várnak.

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Azok, akik családtámogatás fejében vállalnak több gyereket, sajnos könnyen szorult helyzetbe kerülhetnek. Mit lehet tenni a secunder meddőség ellen?