Nem tehetős szülők vagy szponzorált alapítványok, hanem három szegény önkormányzat, a kilencszáz lelkes hejőszalontai, a hatszáz lakost számláló szakáldi és az ezeregy fős hejőkeresztúri tartja fent a IV. Béla körzeti általános iskolát és óvodát. Mégis megvan mindenük, számítógépes terem, interaktív táblák, tornaterem, sporteszközök – többségüket pályázatokon nyerték.
Ebből az iskolából a gyerekek zöme szakközépiskolában tanul tovább, hetven százalékuk érettségit szerez. Az igazolatlan hiányzás elenyésző. Pedig gyakran olyan környezetből jönnek a gyerekek, amely még arra sem inspirálja őket, hogy reggelente kibújjanak az ágyból.
"Szívszorító látvány fogad olykor, ha családlátogatásra megyek. Egyetlen, alig fűtött szobában gyakran tízen, tizenketten alszanak, ágyon, matracon vagy földre terített ruhákon. S miközben kora reggel apja, anyja még az ágyban, meleg takaró alatt fekszik, s kisebb testvérei is ott szuszognak, az iskolás gyerek felkel, megmosdik, szépen felöltözik – arra az egy-két darab jobb ruhájára mindenki nagyon vigyáz – és elindul az iskolába. Egy átlagos családban, ahol reggel mindenki a gyerek körül sürög, noszogatja, ébresztgeti, szendvicset csomagol, teát főz, el se tudják képzelni, mekkora lelkierőre van szüksége abban a másik környezetben élő gyereknek, hogy egyáltalán eljöjjön az iskolába" – meséli Kovácsné dr. Nagy Emese, a hejőkeresztúri iskola igazgatója.
Mit tudnak ők, amit mások nem?
Az igazgatónő eredetileg agrármérnök volt, s első munkahelyén, a kartali Petőfi Termelőszövetkezetben nagy lelkesedéssel állította talpra az akkor már évek óta veszteséget termelő sertéságazatot. Aztán megszületett a két lánya, s úgy érezte, a hajnaltól késő estig tartó vezetői munka mellett nem tudná jól ellátni a családot.
Édesanyja tanárként dolgozott, megtetszett neki a pedagógusi időbeosztás, ráadásul mérnöktanári diplomával jónak tűntek elhelyezkedési esélyei is, így pedagógusi munka után nézett. Lakóhelyén, Nyékládházán az általános iskolában vállalt munkát. Innen hívta át az akkori hejőkeresztúri iskolaigazgató, hogy tanítson náluk. Arra, hogy miért cserélte fel a kényelmes városi iskolát egy „isten háta mögötti” falusira, az igazgatónő azt válaszolta: megtetszett neki a tornaterem. "Kosaraztam, s itt nagyon jól felszerelt pálya volt" – magyarázta.
Inkább hamarabb kelek, de itt járok iskolába
"Amikor ebbe az iskolába kerültem, 28 százalék volt a roma tanulók aránya, s akkor szinte csak közülük kerültek ki a halmozottan hátrányos helyzetű diákok. Most a diákjaink alig több mint fele tartozik ebbe a csoportba, s már nemcsak a cigány tanulók, hanem több olyan nem roma diák is, akinek szülei nem rendelkeznek nyolc általános iskolai végzettséggel. Az alacsony egy főre eső jövedelem és a rossz életkörülmények miatt a diákok 70 százaléka hátrányos helyzetű" – sorolta.
Ám ebből az iskolából mégsem „menekítették” más faluba vagy Miskolcra a jobb körülmények között élő, nem roma tanulókat: idejár a jegyző, az orvos, a tanár, az óvónő gyereke is. Sőt olyan is akad, aki nem a három, körzetes falu valamelyikéből, hanem a messzebb lévő Hejőbábáról utazik nap mint nap.
Komplex instrukciós program
A csodamódszert, ami miatt a „hejőkeresztúri modell” több mint tíz éve jól működik – olyannyira, hogy immár a Miskolci Egyetem tanárképző karán is tanítják a leendő pedagógusoknak –, úgy hívják: komplex instrukciós program. Röviden: KIP. Arra épül, hogy a tanítási órák egyötödében olyan feladatokat kapnak a gyerekek, amelyekben muszáj egymással együttműködniük, érvelni, kommunikálni, segíteni a másikat.
A metódust eredetileg a San Franciscó-i Stanford Egyetemen dolgozták ki, s a nyelvi nehézségekkel küzdő spanyol tanulók integrációját szolgálta. Tíz-egynéhány évvel ezelőtt az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége egy alapítványon keresztül tréninget szervezett magyar pedagógusoknak, ahol a stanfordi gyakorlatot mutatták be. A hallgatóság soraiban ott ült Kovácsné dr. Nagy Emese is.
"Éreztem, hogy ez nagyon jó lehetőség a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatására, s csodálkoztam, hogy egyetlen másik iskola képviselője sem látta meg benne a kiutat. Amint hazaérkeztem Hejőkeresztúrra, a kollégáimmal elkezdtük kidolgozni a saját változatunkat. Mi nem a szabadidős, hanem a tanórai programok közé illesztettük be az úgynevezett instrukciós órákat, s azzal is számoltunk, hogy a mi gyerekeink többsége otthon nem tanul: vagyis csak azt tudja, amit az órákon magába szív. A KIP-es órákon először is megtanítjuk kommunikálni a gyerekeket. Olyan szókincsük, érvelési gyakorlatuk lesz, amellyel önbizalmat szereznek, s bármikor, bármilyen közegben képesek megszólalni. Rádöbbennek, hogy a szegénység, az otthoni környezet, a származás, a bőrszín nem jelenti azt, hogy ők tehetségtelenek. Úgy tartjuk az órákat, hogy a gyerek szinte belehaljon a vágyba: „meg akarom tanulni!”
Egy-egy ilyen órára a tanároknak is többet kell készülniük, nem elég, ha bemennek és ledarálják a tananyagot, kell a nagybetűs ÖTLET, ami felcsigázza az érdeklődést. Ha például a százalékszámításról tanulnak, akkor a hejőkeresztúri gyerekek nem puszta matematikai feladatokat oldanak meg, hanem egy üres telekre megterveznek egy házat, egy kertet, ügyelve az arányosságra, majd később kifejtik, miért éppen akkora hányadot foglal el az épület, s miért lett kisebb vagy nagyobb a homokozó. A feladatot úgy osztja ki a tanár egy-egy csoportnak, hogy a legjobb képességű tanuló se tudja azt egyedül megoldani, s a sikerhez szükség legyen a leggyengébbek segítségére is. Nem versengenek, hanem együtt dolgoznak. Később, az egyéni munkák során már van arra mód, hogy a kitűnő tanuló nehezebb feladatot kapjon, sőt akár annyira bonyolultat, hogy azt csak otthoni munkával tudja befejezni.
Forrás: Népszabadság
Elnyerte tetszésedet bejegyzésünk? Ajánljuk figyelmedbe a témához kapcsolódó többi cikkünket is:
Mennyibe kerül az iskolakezdés?
Mennyibe kerül egy elsős?
Vége a civilizációnak, ha nem tanítjuk kézzel írni a gyerekeket?
Abszolút rossz, mégis zseniális dolgozatmegoldások!
Legyen rend az íróasztalon!
Hozzászólások