Mit tehetsz, ha a gyerek egyik pillanatról a másikra ordítva sírni kezd álmában

Vastag Anikó | 2019.01.10

Ha a gyereknek semmi baja, vagyis biztos, hogy nem fájhat semmije, akkor is előfordulhat, hogy velőtrázó sírással ébreszti a szülőket. Nagy az esély arra, hogy az un. éjszakai rémülettel van dolgunk.
Az orvosi nevén pavor nocturnus, vagyis az éjszakai rémület nagyon gyakori alvási zavar. Nem csak gyerekeknél fordul elő!
Nem összekeverendő azzal, mikor a gyerek éjszaka felsír, mondjuk egy rossz álom miatt, és anyai ölelésre, nyugtatásra vágyik. Ebben az esetben ugyanis sokkal ijesztőbb tünetekről beszélünk: a gyermek nagyra nyitja a szemét, mereven előre néz, összefüggéstelenül beszél, néhány esetben pánikszerű félelem fogja el, sikoltozik, kiabál, dobálja magát. Remegés, izzadás, szapora pulzus és légzés is kísérheti. A szülő ebben a maximum 5-10 percig tartó állapotban nem tudja semmivel megvigasztalni, ugyanis az apróság nem teljesen éber, szólításra nem válaszol, sőt ez sokszor tovább fokozza a félelmét.

A rémület az alvás negyedik szakaszában szokott előfordulni. Bárkivel megeshet. A lényeg: nem szabad pánikolni!

Hozzászólások

Miért hazudik a gyerek?

Miért hazudik a gyerek?

A gyermek hazudozása legtöbbször lelki segélykiáltás!

Megdöbbentő dolgot talált egy bontatlan csomag pelenkában

Megdöbbentő dolgot talált egy bontatlan csomag pelenkában

Szerinted is megható?

Hátborzongató! Kézből etette a vad medvét a kislány, az apja pedig videózta!

Hátborzongató! Kézből etette a vad medvét a kislány, az apja pedig videózta!

Könnyen tragédia lehetett volna belőle!

Pályázat! Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatás jár a kisgyerekeseknek

Pályázat! Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatás jár a kisgyerekeseknek

Itt vannak a legfontosabb tudnivalók.

Bezárta magát a tűző napon álló autóba egy gyerek

Bezárta magát a tűző napon álló autóba egy gyerek

A tűzoltók szabadították ki!

Az ovisok jobban tudják, mit jelent a kánikula

Az ovisok jobban tudják, mit jelent a kánikula

Nagyon felkészült válaszokat adtak a kicsik :)

Milyen gyakran kell pelenkát cserélni a kánikulában?

Milyen gyakran kell pelenkát cserélni a kánikulában?

Kánikulában még a legszellősebb ruhában is izzadunk, és legyen bármennyire is hiper-szuper légáteresztő a pelenka, bizony nagyon is befülledhet benne a kicsi popsija.

16 milliós műalkotást tett tönkre a 3 éves kislány

16 milliós műalkotást tett tönkre a 3 éves kislány

A kislány kinyúlt a műalkotásért a babakocsiból, de lelökte a földre.

Így kezeld a melegkiütést!

Így kezeld a melegkiütést!

A melegkiütést az eltömődött pórusok okozzák

Nyári hasmenés? Nézd meg, mikor kell komolyan venni!

Nyári hasmenés? Nézd meg, mikor kell komolyan venni!

Könnyen kiszáradáshoz vezethet