Alkohol terhesen? Megdöbbentő változást okoz a gyermek arcán!

Léna | 2019.01.14
Az ausztrál kutatás szerint befolyással lehet a gyermek arcának formájára, ha terhesség alatt alkoholt fogyaszt az anyuka. Megváltozhat tőle a baba szemformája, orra és szája, amelyek máshogy fejlődnének, ha nem érné a babát az alkohol hatása.
A kutatásban 1570 terhes nőt vizsgáltak, végigkísérték a terhességüket a fogantatástól a szülésig. A várandósok 27 százaléka mondta azt, hogy terhesen is fogyasztott kis mértékű alkoholt. Amikor a babák egyévesek lettek, a kutatók speciális eszközökkel készítettek róluk képeket, és egy olyan szoftverrel elemezték ki a fotókat, amely 70 000 pontot vizsgált a babák arcán. Összehasonlították az alkoholt fogyasztó és nem fogyasztó anyukák gyerekeinek az arcát, és azt találták, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek az anyja terhesség alatt ivott alkoholt, kisebb és piszébb lett az orra.
Szabad szemmel nem látható a gyerekeken a változás, sőt a kutatók szerint nem valószínű, hogy egész életükre szól, hiszen olyan drasztikusan átalakul az arc az első két évben. Ezért is írták azt a tanulmány végén, hogy ez nem olyan probléma, ami miatt a terhes anyukáknak aggódnia kellene, inkább azért fontos ez az eredmény, hogy lássuk, mennyire nagy hatással lehet a baba fejlődésére az, hogy mit fogyasztunk terhesség alatt.
Címkék:

Hozzászólások

A várandós anyukák legfontosabb bőrápolási tennivalói

A várandós anyukák legfontosabb bőrápolási tennivalói

Zsírosodás, striák, pigmentáció az arcon - ezek a leggyakoribb panaszok.

Ezt jelentik a rövidítések a magzati ultrahang leleten

Ezt jelentik a rövidítések a magzati ultrahang leleten

Segítünk értelmezni a leggyakoribb rövidítéseket!

Emberöléssel vádolnak egy nőt, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

Emberöléssel vádolnak egy nőt, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

A lövöldözés egyetlen igazi áldozata a magzat volt!

A koraszülés esélyét csökkenti a kiegyensúlyozott, egészséges étrend

A koraszülés esélyét csökkenti a kiegyensúlyozott, egészséges étrend

Az egészséges ételek rendszeres fogyasztása sokkal fontosabb, mint az egészségtelen ételek kizárása.

Vizelettartási gondok a terhesség alatt?

Vizelettartási gondok a terhesség alatt?

Nem kell megijedni!

A várandós nők az állóképesség bajnokai

A várandós nők az állóképesség bajnokai

Minderre a Tour de France kerékpárverseny elemzésével jöttek rá!

Nyáron vagy várandós? Akkor számíts ezekre a dolgokra!

Nyáron vagy várandós? Akkor számíts ezekre a dolgokra!

Nézzük, mire kell fokozottan ügyelned a kánikulában

51 évesen még egyszer anya akart lenni: 68 éves férjével várják kisbabájukat

51 évesen még egyszer anya akart lenni: 68 éves férjével várják kisbabájukat

Mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe…

Tanácsok, hogy a várandósság ne legyen terhes

Tanácsok, hogy a várandósság ne legyen terhes

Életünk legszebb időszakában annyi minden bezavarhat.

Szabad-e várandósan napozni?

Szabad-e várandósan napozni?

Már volt szó a napsütés pozitív hatásairól, illetve a kisbabák napoztatásáról, most viszont kifejezetten a pocakkal történő napozás, szoláriumozás és fürdőzés előnyeire és hátrányaira térünk ki.