Mi okozza a szepraációs szorongást?
A kicsi előtt hirtelen kitárul a világ:
eddig a mozgásához a te segítségedet igényelte – most viszont már tud legalább kúszni (vagy mászni), ezért magától el tudja érni a játékokat,
elindul a lakásban és elkezdi felfedezni a korábban ismeretlen helyeket is,
feláll és ezért más szemszögből látja a világot és a tárgyakat,
egyre ügyesebb és önállóbb kezd lenni…
…ez pedig bármennyire is furcsa számunkra, Őt megrémiszti.
Margaret Mahler amerikai pszichológus az egy és az öt hónapos korig tartó időszakot paradicsomi állapotnak nevezte el, mivel ilyenkor az anya és a baba tökéletes szimbiózisban élnek. A baba azt hiszi, hogy az anya az ő része, mindig ott van vele, öt hónapos kor után azonban ez fokozatosan átalakul. Ez a legtöbb babánál egybeesik az első komolyabb alvászavarok időszakával is (amin a kezdődő fogzás, a hozzátáplálás kezdete miatt megváltozott emésztés és a mozgásfejlődés és “súlyosbít”).
Nagyjából két hónap alatt a kicsi számára kitárul a világ és egyszer csak tudatára ébred, hogy anya nincs mindig ott vele. Ettől pedig borzasztóan megijed.
Mit tehetsz?
Az anyukák többsége éppen ebben a korban kezdi azt érezni, hogy itt az ideje kicsit szabadabban élni (talán éppen azért, mert ő is lassacskán szabadulni látszik a lelki szimbiózisból), néha “kölcsönadni” a babát a nagymamának vagy apának, a baba pedig éppen most lesz sokkal kötődőbb. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy éppen ilyentájt kezdi el mindenki mondogatni, hogy “most már igazán átaludhatná az éjszakát”, ő pedig köszöni, pont most nem kér belőle.
A megoldáshoz vezető úton az első lépés az, hogy elengeded a füled mellett a rossz tanácsokat és csak arra koncentrálsz, mi a jó nektek. Ez egy átmeneti időszak, nagyjából tíz hónapos kor körül javulni kezd a helyzet.
Ha ott szeretnéd valahol hagyni…
Beszéld meg vele. Mondd el neki higgadt hangon, hogy “Anyának most el kell mennie, de ebéd után visszajön.” Persze még nem fogja megérteni az összefüggéseket, de ha nyugodt vagy és őszintén beszélsz vele, akkor ez sokat segíthet (és legalább rutinod lesz a másfél éves szorongás időszakára, amikor viszont már tényleg meg is érti amit mondasz). Lehet kicsit “trükközni” is: hagyd el a látványos búcsúzást, egyszerűbb, ha csendben lelépsz, valószínűleg észre sem veszi majd, hogy elmentél.
Ha kettesben vagytok…
Ha szeretnél házimunkázni, de a kis kópé mindenhova követ, akkor hagyd neki! Ha eddig járókában volt, most itt az ideje szabadjára engedni a lakásban. Ha a hideg padló miatt aggódsz, akkor vegyél habtapi puzzlet, amin kedvére kúszhat-mászhat és mindenhova magatokkal vihetitek a lakásban. Ha olyasmit csinálsz, ami veszélyes lehet a számára, akkor hordozóban vagy etetőszékben vidd magaddal, így lát téged.
Másfél éves korban újra előjön
Másfél éves kor táján ismét jelentkezik a szeparációs szorongás időszaka, ami megint a mozgásfejlődéssel függ össze: mostanra már ügyesen jár, szinte mindent meg tud szerezni, el tud érni, amit szeretne és ez ijesztő a számára. 1-1,5 éves kor között lenyűgözi a saját mindenhatósága, a felfedezés öröme, most azonban megijed, hogy minderre ő magától képes és elkezd jobban “őrizni” téged.
Ismét jelentkezhetnek alvászavarok, de a legjellemzőbb jel, hogy nem lehet senkire ráhagyni, illetve, ha otthon a dolgodat végzed, megijed, hogy elmentél, és sírni kezd.
A megoldás az, ha megmutatod neki, hogyan kell kezelni a helyzetet: higgadtan, nyugodtan elmondod neki, hogy “Anyának most el kell mennie, de ebéd után jön vissza.”
Fontos, hogy mondjál egy pontos időpontot, amikor vissza fogsz jönni, és ami a számára is értelmezhető. Neki még nincs időérzéke, fogalma sincs mi az a “fél óra múlva jövök”, ezért olyan időpontot kell neki mondani, ami egy eseményhez kötődik délutáni alvás, az uzsonna, az ebéd stb. olyan napirendi pontok, amiket ő is megért és tud mihez viszonyítani.
Forrás: Fejér Noémi, nevelési tanácsadó
Hozzászólások