Szopja az ujját, rágja a körmét a gyerek? Legalább nem lesz allergiás!

Léna | 2019.05.27

Úgy tűnik, az ujjszopás és a körömrágás megvédi a gyerekeket, ugyanis így már egészen korán bejutnak a szervezetükbe különböző mikrobák és ez segít kifejleszteni immunrendszerüket. Az új-zélandi Otago Egyetem által vezetett kutatás eredményei szerint az ujjszopás miatt megváltozott immunrendszerű gyerekek kevésbé hajlamosak arra, hogy életük későbbi részében allergiásak legyenek többek között a házi porra, a fűfélékre vagy az állatszőrre.

„Eredményeink összhangban vannak a higiéniaelmélettel, amely szerint a piszoknak és a mikrobáknak kitett szervezetben csökken az allergia kialakulásának kockázata" - jelentette ki Malcolm Sears professzor, aki a kanadai McMaster Egyetem tudósaként vett részt a kutatásban. A kiskorban kialakult immunitás a felnőttkorban is segít megvédeni a szervezetet az allergiától, akkor is, ha a gyermek szülei allergiásak vagy a gyerek olyan házban nőtt fel, ahol háziállatokat tartottak vagy dohányoztak. Miközben nem ajánljuk, hogy ezeket a szokásokat - az ujjszopást vagy körömrágást - bátorítsák a szülők a gyerekeknél, úgy tűnik, hogy van kedvező hatásuk is".
 

A kutatásban születésüktől felnőtt korukig követték 1037 gyermek életét. Ujjszopási és körömrágási szokásaikról 5, 7 és 11 éves korukban kértek tájékoztatást szüleiktől. Később allergiatesztet végeztek a résztvevők bőrén 13 és 32 éves korukban. Az eredmény szerint a kiskorukban ujjukat szopó vagy körmüket rágó gyerekek 38 százaléka volt hajlamos az allergiára, míg az ujjukat nem szopók és körmüket nem rágók 49 százaléka bizonyult érzékenynek.

Azoknál a gyerekeknél, akik az ujjukat szopták és a körmüket is rágták, még alacsonyabb, 31 százalékos volt az allergia kockázata. A védettség a felnőttkorra is áthúzódott, és ugyanazon a szinten maradt az allergiára való hajlam kockázata 32 éves korukban is. A tanulmány ugyanakkor azt is megállapította, hogy bár az ujjszopóknál és körömrágóknál kevesebb volt a pozitív teszt a bőrön végzett vizsgálatban, az olyan allergiás megbetegedések kialakulásánál, mint az asztma vagy a szénanátha nem jelentett semmilyen különbséget a két gyerekkori „rossz szokás”.

Címkék:

Hozzászólások

16 milliós műalkotást tett tönkre a 3 éves kislány

16 milliós műalkotást tett tönkre a 3 éves kislány

A kislány kinyúlt a műalkotásért a babakocsiból, de lelökte a földre.

Így kezeld a melegkiütést!

Így kezeld a melegkiütést!

A melegkiütést az eltömődött pórusok okozzák

Nyári hasmenés? Nézd meg, mikor kell komolyan venni!

Nyári hasmenés? Nézd meg, mikor kell komolyan venni!

Könnyen kiszáradáshoz vezethet

A nagy háttérzajban nem tudják megtanulni a kicsik a szavakat

A nagy háttérzajban nem tudják megtanulni a kicsik a szavakat

Nem hallja pontosan a hangokat, nem tudja hozzákötni őket a jelentéshez.

Egy hely, amit minden kisgyerek imád, és még hasznos is!

Egy hely, amit minden kisgyerek imád, és még hasznos is!

Ide mindenképp vidd el a gyereked!

Legalább 3000 gyereknek nem jutott hely a bölcsődékben

Legalább 3000 gyereknek nem jutott hely a bölcsődékben

A gyed extra azt teszi lehetővé a kisgyereket vállaló anyáknak, hogy akár már fél évvel a gyermek születése után visszamehessenek dolgozni úgy, hogy közben nem esnek el a gyermekgondozási támogatástól. Ehhez viszont kulcsfontosságú, hogy legyenek elérhető bölcsődei helyek, hiszen ha anya és apa is d

Így csillapítsd a fogzás okozta fájdalmat

Így csillapítsd a fogzás okozta fájdalmat

A kis fogacskák sajnos nem bújnak elő könnyedén. A legtöbb baba komolyan megszenvedi a fogzást.

Nitrittel mérgezte meg az óvodásokat a kínai óvónő

Nitrittel mérgezte meg az óvodásokat a kínai óvónő

A mérgezéses tünetekkel kezelt gyerekek mind egy csoportba jártak.

Tudástár szülőknek: erre kell megtanítani a gyerekedet 5 éves koráig

Tudástár szülőknek: erre kell megtanítani a gyerekedet 5 éves koráig

Most ne a cipőfűzés, fogmosás, köszönés tanítására gondolj: az érzelmi nevelés legalább olyan fontos, mint a testi.

Óriási botrányt okozott ez a cuki fotó! Neked mi a véleményed?

Óriási botrányt okozott ez a cuki fotó! Neked mi a véleményed?

Alighanem ártatlan, mindenkit megmosolyogtató posztnak szánták, sokakban azonban komoly ellenérzéseket váltott ki az a kép, amit a Medical Shots Twitter-oldala osztott meg, és amin egy kislány és egy kisfiú látható.