Kiderült, a babaváró kölcsönt erre nem lehet használni – sokan fognak csalódni

Vastag Anikó | 2019.06.22

A július 1-jétől igényelhető babaváró támogatást - a várakozásokkal ellentétben - nem lehet korábban felvett hitelek előtörlesztésére fordítani. Pedig a felmérések szerint a jogosult kismamák 35-40 százaléka már korábban eladósodott, és a hiteleik előtörlesztése volt az egyik céljuk.

Azok, akik például lakáshitellel rendelkeznek, átlagosan havi 50-70 ezer forintos törlesztőrészletet fizetnek, így ezzel az érintettek számára átlagosan felére, vagyis mintegy 5 millió forintra csökken az az összeg, amelyet babaváró támogatásként igényelhetnek és szabadon elkölthetnek. Különösképpen megterhelő ez a várandós kismamák esetében, akik már jelenleg is táppénzen vannak.

A babaváró támogatást júliustól azok a 18 és 40 év közötti feleségek kérelmezhetik, akiknek magyar lakcímük van, a házastársak legalább egyikének minimum 3 éve folyamatosan társadalombiztosítási jogviszonya van (ez hallgatói jogviszony is lehet), valamint legalább az egyiküknek ez az első házassága (illetve ha volt is mindkettőjüknek már házassága, akkor egyiküknek sem lehet még gyermeke).

A lehetséges 10 millió forint kölcsön felvételét (amelynek legfeljebb havi 50 ezer forint lehet a törlesztő részlete) ugyanakkor korlátozza az úgynevezett jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató, tehát az alacsonyabb jövedelműeknek nem feltétlenül van akkora keresete, hogy a bankok jóváhagyják a teljes összeg felvételét. Éppen ez az, ami miatt az is kellemetlenül érintheti a kismamákat, hogy a korábbi hiteleket nem tudják kiváltani, mert így a törlesztő részletek összeadódnak, és együtt érhetik el a teljes jövedelem legfeljebb 50-60 százalékát, annak megfelelően, ahogy azt a jogszabály meghatározza.

A feltételeknek eleve csak a fiatal házasok mintegy 60 százaléka felelt volna meg, most ez a pénzügyminisztériumi irányelv az ő lehetőségeiket is korlátozhatja, tehát a 10 millió forintnak legfeljebb egy részét tudják felvenni.

A babaváró támogatást a jelenlegi jogszabály alapján csak 2022. december 31-éig lehet igényelni, és ha a beígért gyermekek nem születnek meg, akkor a kedvező kamat elillan, és a teljes összeget vissza kell fizetni.

Hozzászólások

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!

Miért hazudik a gyerek?

Miért hazudik a gyerek?

A gyermek hazudozása legtöbbször lelki segélykiáltás!

Így lát téged a kisbabád

Így lát téged a kisbabád

Tudtad? Több hónap kell ahhoz, hogy fókuszálni tudjon a szem.

Túl sok a cukor a bébiételekben

Túl sok a cukor a bébiételekben

Az egészségügyi világszervezet figyelmezteti a kisgyerekes szülőket: el kell olvasni, mit tartalmaznak a bébiételek!

Ilyen szülő vagy  a horoszkópod szerint

Ilyen szülő vagy a horoszkópod szerint

Ha hiszel benne, mindenképpen hasznos.