Tóth Gabi anyuka lesz

Vastag Anikó | 2019.04.29

Tóth Gabi a Facebook oldalán tette közzé az örömhírt:
"Nem is tudom, hol kezdjem… Talán ott, hogy mostanában nem éreztem magam jól, mégis egy megmagyarázhatatlan nyugalom árasztotta el a lelkem, az a fajta nyugalom, amit egy nő csak akkor érez, amikor egy kicsi lélek kezd el fejlődni benne. Pár nappal azután, hogy Gábor eljegyzett, kiderült, hogy a rosszulléteket a várandósság okozza, így az émelygésből hatalmas boldogság lett.

Az elmúlt 15 évben abban a hitben éltem, hogy velem ez az Isteni csoda nem történhet meg, hiszen az orvosok nem kecsegtettek sok jóval, most mégis győzött a szeretet, kegyelmet kaptunk, imáimat meghallgatták. Még nagyon kicsi a pocakomban a gyermekem, nagyon nehéz így beszélni erről, de úgy éreztem, meg kell előzzek minden rosszindulatot, pletykát, szóbeszédet, sajtómegjelenést.

Szerettem volna, ha tőlem tudjátok meg, hogy egy picike élet cseperedik a szívem alatt. ♥️ Most nyugalomra van szükségem. Vigyáznom kell magamra és a kicsire. Szülők leszünk. Feladtam a reményt, hogy ez valaha megtörténik, de új szerepre hívott minket a sors, amiért végtelenül hálásak vagyunk és amit nagyon meg kell becsülnünk, mert tényleg csoda, hogy lehetőséget kaptunk rá. Éppen ezért most egy darabig nem tudok színpadra lépni. Fokozottan figyelnem kell, pihenni sokat és nyugalomban élni. Megkérem a megrendelők megértését, hogy nekünk ez most a legfontosabb és ígérem, hogy a jövőben csodaszép koncertekkel térek vissza azokra a helyekre, ahova most nem tudok elmenni.

Kérem a közönséget arra, hogy próbáljon meg szeretettel gondolni ránk. Most nem fér bele az életünkbe a rossz, csak a szívből jövő jó, a drukk, hogy maradjon velünk ez a kis élet. Boldogok vagyunk, hogy megoszthattuk veletek az örömünket és ti szeretettel álltok majd hozzánk… Köszönjük"

Címkék: Tóth Gabi, baba

Hozzászólások

A várandós anyukák legfontosabb bőrápolási tennivalói

A várandós anyukák legfontosabb bőrápolási tennivalói

Zsírosodás, striák, pigmentáció az arcon - ezek a leggyakoribb panaszok.

Ezt jelentik a rövidítések a magzati ultrahang leleten

Ezt jelentik a rövidítések a magzati ultrahang leleten

Segítünk értelmezni a leggyakoribb rövidítéseket!

Emberöléssel vádolnak egy nőt, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

Emberöléssel vádolnak egy nőt, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

A lövöldözés egyetlen igazi áldozata a magzat volt!

A koraszülés esélyét csökkenti a kiegyensúlyozott, egészséges étrend

A koraszülés esélyét csökkenti a kiegyensúlyozott, egészséges étrend

Az egészséges ételek rendszeres fogyasztása sokkal fontosabb, mint az egészségtelen ételek kizárása.

Vizelettartási gondok a terhesség alatt?

Vizelettartási gondok a terhesség alatt?

Nem kell megijedni!

A várandós nők az állóképesség bajnokai

A várandós nők az állóképesség bajnokai

Minderre a Tour de France kerékpárverseny elemzésével jöttek rá!

Nyáron vagy várandós? Akkor számíts ezekre a dolgokra!

Nyáron vagy várandós? Akkor számíts ezekre a dolgokra!

Nézzük, mire kell fokozottan ügyelned a kánikulában

51 évesen még egyszer anya akart lenni: 68 éves férjével várják kisbabájukat

51 évesen még egyszer anya akart lenni: 68 éves férjével várják kisbabájukat

Mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe…

Tanácsok, hogy a várandósság ne legyen terhes

Tanácsok, hogy a várandósság ne legyen terhes

Életünk legszebb időszakában annyi minden bezavarhat.

Szabad-e várandósan napozni?

Szabad-e várandósan napozni?

Már volt szó a napsütés pozitív hatásairól, illetve a kisbabák napoztatásáról, most viszont kifejezetten a pocakkal történő napozás, szoláriumozás és fürdőzés előnyeire és hátrányaira térünk ki.