51 évesen még egyszer anya akart lenni: 68 éves férjével várják kisbabájukat

Léna | 2019.06.05

Az ötödik ikszet betöltve is lehet még valaki kismama, legalábbis így gondolja az 51 éves Helen Gration. Még két évvel ezelőtt érte a felismerés a brit asszonyt, hogy kamasz fiai hamarosan kiröppennek a családi fészekből, amikor egyetemre mennek, ő pedig ezzel tutujgatnivaló utód nélkül marad. Éppen ezért döntött úgy, hogy a ma már 68 éves férjével belevágnak, és még egy kisbabát felnevelnek. – írja a Bors

"Aktív maradok, és egészséges, és így képes leszek felnevelni ezt a gyereket” "– mondta a kismama.

Ahogy a korábbi várandósságai alatt, most is mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe, egy donor petesejtjét használva. A beavatkozásra Cipruson került sor, mivel Nagy-Britanniában a nő kora miatt már nem volt erre mód. Mivel az életkorából adódóan a gyerekvállalás jóval kockázatosabb, csak azután merte magát beleélni az anyaság örömébe, hogy a 12. héten elvégzett ultrahang vizsgálaton megbizonyosodtak róla, hogy születendő gyermeke egészséges, és normális ütemben fejlődik.

 

Címkék:

Hozzászólások

A várandós anyukák legfontosabb bőrápolási tennivalói

A várandós anyukák legfontosabb bőrápolási tennivalói

Zsírosodás, striák, pigmentáció az arcon - ezek a leggyakoribb panaszok.

Ezt jelentik a rövidítések a magzati ultrahang leleten

Ezt jelentik a rövidítések a magzati ultrahang leleten

Segítünk értelmezni a leggyakoribb rövidítéseket!

Emberöléssel vádolnak egy nőt, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

Emberöléssel vádolnak egy nőt, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

A lövöldözés egyetlen igazi áldozata a magzat volt!

A koraszülés esélyét csökkenti a kiegyensúlyozott, egészséges étrend

A koraszülés esélyét csökkenti a kiegyensúlyozott, egészséges étrend

Az egészséges ételek rendszeres fogyasztása sokkal fontosabb, mint az egészségtelen ételek kizárása.

Vizelettartási gondok a terhesség alatt?

Vizelettartási gondok a terhesség alatt?

Nem kell megijedni!

A várandós nők az állóképesség bajnokai

A várandós nők az állóképesség bajnokai

Minderre a Tour de France kerékpárverseny elemzésével jöttek rá!

Nyáron vagy várandós? Akkor számíts ezekre a dolgokra!

Nyáron vagy várandós? Akkor számíts ezekre a dolgokra!

Nézzük, mire kell fokozottan ügyelned a kánikulában

Tanácsok, hogy a várandósság ne legyen terhes

Tanácsok, hogy a várandósság ne legyen terhes

Életünk legszebb időszakában annyi minden bezavarhat.

Szabad-e várandósan napozni?

Szabad-e várandósan napozni?

Már volt szó a napsütés pozitív hatásairól, illetve a kisbabák napoztatásáról, most viszont kifejezetten a pocakkal történő napozás, szoláriumozás és fürdőzés előnyeire és hátrányaira térünk ki.

Jellegzetes babapozíciók a szülés előtt

Jellegzetes babapozíciók a szülés előtt

Melyik mit jelent, és meg lehet-e változtatni.