A terhesség alatt jelentkező rettegett hasi görcsök hátteréről

Vastag Anikó | 2019.04.04

A hüvelyi vérzésen kívül a hasi görcsök azok, melyek a legnagyobb aggodalommal töltik el a kismamákat, hiszen kezdődő vetélés vagy koraszülés jele is lehet.

Az alhasi görcsök a terhesség bármely fázisában felléphetnek, ám nem mindegy, hogy hányadik hétben, milyen erősségű  és gyakoriságú görcsöket tapasztal a kismama.
A várandósság elején a beágyazódást kísérheti a panasz, könnyű a PMS-sel összekeverni, és gyakran ekkor a nő még csak nem is tud állapotról. Az első trimeszterben jelentkező alhasi feszülések lehetnek székrekedés vagy fokozott gázképződés következményei is.


Ahogy nő a méh, úgy az azt tartó szalagok nyúlnak, melyet a kismama hasi fájdalomként élhet meg. Viszont ezt általában úgy lehet megkülönböztetni az egyéb görcsöktől, hogy ekkor jellemzően a has egy része, az egyik oldala fáj. Ezen kívül korábbi műtét -akár korábbi császármetszés- hege is feszülhet, mely szintén alhasi panaszokban nyilvánulhat meg.

A harmadik trimeszterben a görcsök, valamint a haskeményedések gyakoribbá válthatnak. Megkezdődnek ugyanis az ún. Barxton-Hicks-féle, melyek a szülést készítik elő. Vannak, akik hónapokkal, vannak, akik csak hetekkel/napokkal a szülés előtt érzik. Ami fontos, hogy ne legyen erős, rendszeres, és naponta 10-nél kevesebbet tapasztaljon a kismama (amennyiben a 37.hét előtt van a kismama, koraszülés is lehet belőle). 
Az utolsó trimeszterben a magzatmozgások a baba méretéből és erejéből adódóan már igen erőteljesek, így olykor egészen fájdalmasak is lehetnek.

A jóslófájások a 37.hét után bármikor előjöhetnek, és kezdetben rendszertelenek, majd később rendszeressé válnak. (Kórházba 5 perces fájásokkal érdemes menni).

Mikor jelez a görcs vetélést vagy koraszülést?
Nagyon fontos, hogy meg lehessen különböztetni a vetélésre/koraszülésre utaló görcsöket a normál állapotoktól. Az első és legfontosabb szabály az, hogy ha a görcs erős, gyakori, rendszeres, akkor mindenképp konzultáljon orvosával, még akkor is, ha nem jár vérzéssel!
Görcsök esetén először pihenjen a kismama, és vegyen be emelt dózisú, vízben feloldható magnéziumot. Azonban, ha a görcs már régóta tart, ráadásul vérzés is párosul hozzá, vagy még így sem szűnik meg a panasz, forduljon mielőbb orvoshoz!
Szerencsére a nagyobb adag magnézium és az ágynyugalom gyakran segít, ám ha nem, fennáll a vetélés/koraszülés esélye- de ez még, sok esetben megfelelő orvosi terápiával, kórházi benntartózkodással, megállítható.

Hozzászólások

A várandós anyukák legfontosabb bőrápolási tennivalói

A várandós anyukák legfontosabb bőrápolási tennivalói

Zsírosodás, striák, pigmentáció az arcon - ezek a leggyakoribb panaszok.

Ezt jelentik a rövidítések a magzati ultrahang leleten

Ezt jelentik a rövidítések a magzati ultrahang leleten

Segítünk értelmezni a leggyakoribb rövidítéseket!

Emberöléssel vádolnak egy nőt, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

Emberöléssel vádolnak egy nőt, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

A lövöldözés egyetlen igazi áldozata a magzat volt!

A koraszülés esélyét csökkenti a kiegyensúlyozott, egészséges étrend

A koraszülés esélyét csökkenti a kiegyensúlyozott, egészséges étrend

Az egészséges ételek rendszeres fogyasztása sokkal fontosabb, mint az egészségtelen ételek kizárása.

Vizelettartási gondok a terhesség alatt?

Vizelettartási gondok a terhesség alatt?

Nem kell megijedni!

A várandós nők az állóképesség bajnokai

A várandós nők az állóképesség bajnokai

Minderre a Tour de France kerékpárverseny elemzésével jöttek rá!

Nyáron vagy várandós? Akkor számíts ezekre a dolgokra!

Nyáron vagy várandós? Akkor számíts ezekre a dolgokra!

Nézzük, mire kell fokozottan ügyelned a kánikulában

51 évesen még egyszer anya akart lenni: 68 éves férjével várják kisbabájukat

51 évesen még egyszer anya akart lenni: 68 éves férjével várják kisbabájukat

Mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe…

Tanácsok, hogy a várandósság ne legyen terhes

Tanácsok, hogy a várandósság ne legyen terhes

Életünk legszebb időszakában annyi minden bezavarhat.

Szabad-e várandósan napozni?

Szabad-e várandósan napozni?

Már volt szó a napsütés pozitív hatásairól, illetve a kisbabák napoztatásáról, most viszont kifejezetten a pocakkal történő napozás, szoláriumozás és fürdőzés előnyeire és hátrányaira térünk ki.